|
Írta: Molnár Ákos |
2016. november 25. péntek, 18:56 |
Vajon ki merte gondolni az őszi szezon elején, hogy a férfi kéziseink november végén éremesélyesként az élmezőnyből várják az utolsó hazai mérkőzésüket? A tavaszi szereplés után valószínűleg a legoptimistábbak sem számítottak ilyen teljesítményre. A Kucskár-gárda azonban szenzációsat produkált és valamennyi itthoni meccsét megnyerte és idegenbeli mérlege is pozitív. Ugyan a csapat legutóbbi két vendégszereplése eléggé gyengécskére sikerült, de nem vagyunk telhetetlenek, ennyi hiba bőven belefér! A srácok szombati, idei utolsó hazai találkozója egy igazi, vérbeli rangadó lesz, ugyanis a listavezető debreceni egyetemisták látogatnak Berettyóújfaluba. A vendégek csupán egyetlen pontot veszítettek a bajnokságban, így megérdemelten állnak az élen. Pedig az előző évben csak a hetedikek voltak (azt megelőzően pedig nyolcadik), ám a nyáron alaposan beerősítettek, főleg a korábbi bajnok Nyírbátorból érkeztek játékosok a cívisvárosba. Szóval, nem lesz könnyű dolga Iláéknak, de bízunk benne, hogy csapatként ismét nagyot fognak alkotni és egy remek mérkőzésen búcsúznak a lelkes berettyóújfalui szurkolóiktól. Hogy igazán emlékezetes legyen a találkozó, arról a kilátogató nézők is tehetnek, a BMSE ugyanis arra kéri a közönségét, hogy „A DOBJ EGY MACIT A PÁLYÁRA” akció keretében mindenki hozzon magával a mérkőzésre egy plüss játékot, legyen az jó állapotú, használt, vagy új és a meccs szünetében a megadott jelre dobják be a pályára. A bedobált vagy leadott játékokat ezt követően összeszedik és eljutatják a megfelelő helyre, hogy néhány gyerkőcnek közösen varázsolhassuk boldogabbá a MIKULÁST és a KARÁCSONYT!
NB II férfi junior Észak-keleti csoport 2016.11.26 - szombat 15:00 Berettyóújfalu Lehel utca 1, Kabos Endre Sportcsarnok Berettyó MSE - DEAC NK KFT NB II férfi felnőtt Észak-kelet csoport 2016.11.26 - szombat 17:00 Berettyóújfalu Lehel utca 1, Kabos Endre Sportcsarnok Az előző fordulóból: B.Braun Gyöngyös U23 – BMSE 33-24 (18-11) Gyöngyös 60 néző Vezette: Bába Sándor, Horváth Péter B.Braun Gyöngyös U23: Holló - Urbán 6. Fazekas 4, Vad 2, Veres 2, Keresztes 6 (2), Kiss 5 Csere: Tóth Gergő 2, Nagy-Hajdú 2, Molnár 1, Rutka 3, Reviczki (kapus), Jóga, Unger, Mák BMSE: Tóth J. - Buczi 5 (1), PAP T. 8, Fekete 1 (1), Nagy I 1, Papp A. 1, Mocsári 1 Csere: Varga, Szörnyi, Tahóczki 2, Tóth Gergő (kapus), Rácz 2, Nagy K. 1, Vezendi 1, Szatmári 2, Békési Hétméteresek: 3/2 illetve 3/2 Kiállítások: 14 perc illetve 14 perc Kucskár Imre (BMSE): Nagyon rosszul kezdtünk és ez meghatározó volt a mérkőzésre. Se a védekezésünk, se a támadásaink nem volt megfelelő színvonalú, de igazából az volt a nagyobb baj, hogy nagyon hamar elvesztettük a hitünket is. Ráadásul hibáinkat az ellenfelünk kíméletlenül kihasználta. Remélem, a DEAC ellen többet tudunk nyújtani! Hogy az mire lesz elég, az majd kiderül, de mindenképpen szeretnénk meglepetést okozni. Végezetül arra buzdítom szurkolóinkat, hogy minél több plüssállattal jöjjenek a mérkőzésre, lehet bármekkora és bármilyen színű, csak az a lényeg, hogy minél több legyen, egy személy természetesen hozhat többet is! |


Facebook kommentek
PROGRAMAJÁNLÓ
Katalin Motel és Étterem Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22. 06 (54) 401-537 06 (20) 421-9411 INGYENES házhozszállítás! "A" menü: Húsleves BBQ oldalas hagymás tört burgonyával, savanyúság "B" menü: Húsleves csigatésztával Rántottszelet vegyes körettel "C" menü: Rakott káposzta Bessenyei ltp. üzletsor (Jenci konyhája helyén) 06 (30) 596-1883 06 (30) 260-6040 INGYENES házhozszállítás! "A" menü: Scsí leves Túrós csusza "B" menü: Zöldbableves Sertéspörkölt tésztával |

Apróhirdetések INGYEN !
- Műanyag nyílászáró csere 2023.03.07
Legutóbbi hozzászólások
Jó tudni! - Vércsoportok
metformin 500 mg tablet price in indiaJó tudni! - Vércsoportok
buy zithromaxJó tudni! - Vércsoportok
generic tadalafil in usaJó tudni! - Vércsoportok
motilium canada pharmacyJó tudni! - Vércsoportok
augmentin generic price