Címlap Szubjekt Napi szubjektív Időt ugrottunk

Időt ugrottunk

Írta: Szilágyi Magdolna   
2014. március 30. vasárnap, 12:16

altNekünk egyszeri alkalom, de vannak, akiknek folyamatosan változó időzónában kell élniük.

 

Alvászavar, emésztési problémák, fáradékonyság. Az óraátállítás sokakat megvisel, ugyanakkor a statisztikák szerint a nyári időszámításnak köszönhetően, a később bekövetkező szürkület miatt csökken az erőszakos bűncselekmények száma és kevesebb baleset történik az utakon. Most vasárnapra virradóra egy órával kevesebbet aludhattunk mivel, kihagyva a két órát, rögtön háromra tekerhettük a mutatót.  Magyarországon 1916 és 1919, valamint 1941 és 1949 között volt tavaszi-őszi óraátállítás: a háborús időszakokban így takarékoskodtak a mesterséges világítással és az üzemanyaggal. Néhány év szünet után 1954 és 1957 között újfent bevezették a nyári időszámítást, majd huszonkét éven át megint nem használták. 1980-ban, a hetvenes évek energiaválságának hatására a kádári kormányzat újra bevezette a nyári időszámítást, azóta annyi történt, hogy többször módosult a kezdete és a vége. Ezeket az Európai Unió 1996-ban egységesítette, és március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart. A vélemények megoszlanak, van-e értelme „ugrálni” az időben, de vannak, akik folyamatosan ezt teszik. Egészségügyben dolgozók, gyári munkások, portások, akik váltakozó műszakban dolgoznak. Ők talán észre sem veszik ezt az egy órát, amiért annyian panaszkodunk, nekik ugyanis néhány naponta át kell állni egy másik „időzónába”.

 


 
IWIWFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Facebook kommentek

2017. március 3. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Karfiolleves csipetkével

Milánói sertésborda

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántottszelet vegyes körettel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


Bessenyei ltp. üzletsor

(Jenci konyhája helyén)

06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Karalábéleves

Sült oldalas rizzsel

"B" menü:

Zöldbableves

Sertéspörkölt tésztával

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Apróhirdetések INGYEN !

Legutóbbi hozzászólások

RSS
berettyohir.hu berettyohir.hu