Címlap Közélet Aktuális Újra ingyenes lesz a parkolás Berettyóújfaluban

Újra ingyenes lesz a parkolás Berettyóújfaluban

Írta: Kulcsár László   
2017. január 24. kedd, 12:46

A fizető parkolás kivezetésével kapcsolatban megkerestük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu város polgármesterét, hogy tájékoztassa olvasóinkat, a város lakosságát az intézkedés részleteiről.

 

 

 

Polgármester úr elmondta, hogy Berettyóújfalu Város Önkormányzata január hónapban készíti elő a 2017-es költségvetést, ennek előterjesztését még ebben a hónapban megkapják a képviselők, amely februárban minden bizonnyal elfogadásra kerül. A költségvetés összeállításánál már látható volt, hogy a város gazdasági ereje évről évre növekszik, az iparűzési adóbevételek nagyon szép eredményt produkálnak, ami az elmúlt évben meghaladta a 600 millió forintot.

Amikor a fizetős parkolási rendszer bevezetésre került Berettyóújfaluban, még szükség volt olyan bevételekre, amelyekkel az állam által nem finanszírozott tevékenységek kiegészíthetőek voltak.

Jelenleg a város gazdasági fejlődése olyan szintet ért el, ami lehetővé teszi egyéb bevételek nélkül is a biztonságos működést. Az elkövetkezendő időszak beruházásai (pl.: a fürdő gyógyászati célú fejlesztése) a város versenyképességét is javítani fogják. Ez a pénzügyi stabilitás lehetővé teszi, hogy az idelátogató turistáknak, gyógyászati szolgáltatást igénybevevőknek és természetesen a város lakóinak ne kelljen parkolási díjat fizetniük. Az idei költségvetés tervezése már e költség nélkül történik. Amennyiben a képviselő testület februárban elfogadja a város 2017-es költségvetését,  márciusra kivezetésre kerül a fizető parkolásról szóló rendeletet.

A lakosságot az intézkedés úgy érinti, hogy az elfogadott költségvetés után, március hónapban a 2017-re megvásárolt bérletek díja mindenki számára visszafizetésre kerül, továbbá a Herpály Team Kft. január 31-e után – a 2016-os bérletek érvényességi idejét követően – már nem szab ki büntetést.

Muraközi István polgármester bízik abban, hogy ezzel a lépéssel és a parkolási rend betartásának folyamatos ellenőrzésével hosszú távon, mindenki számára kedvező döntés született és városunk gazdasági növekedése tovább folytatódik.


 
IWIWFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Facebook kommentek

2017. március 2. csütörtök

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Húsleves

BBQ oldalas hagymás tört burgonyával, savanyúság

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántottszelet vegyes körettel

"C" menü:

Rakott káposzta

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


Bessenyei ltp. üzletsor

(Jenci konyhája helyén)

06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Scsí leves

Túrós csusza

"B" menü:

Zöldbableves

Sertéspörkölt tésztával

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Apróhirdetések INGYEN !

Legutóbbi hozzászólások

RSS
berettyohir.hu berettyohir.hu