Címlap Közélet Kék hírek Bántalmazta a jegyvizsgálót

Bántalmazta a jegyvizsgálót

Írta: police.hu   
2017. február 14. kedd, 09:38

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Á. Zoltán kismarjai lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. február 13-án 11 óra 50 perc körül a gyanúsított a társával együtt úgy szállt fel a Pocsaj felé közlekedő vonatra, hogy nem váltottak menetjegyet. Ezt észrevette a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló, aki felszólította a két utast, hogy váltsanak jegyet. Az utasok erre nem voltak hajlandóak, ezért a jegyvizsgáló közölte velük, hogy a következő állomáson le kell szállniuk. A pocsaji állomáson Á. Zoltán szidalmazni és fenyegetni kezdte a kalauzt. A peronon a férfi elé állt egy ott dolgozó jegypénztáros, hogy segítsen munkatársának. A garázda ráütött a pénztáros karjára, majd mindkét sértettet meglökte.

A helyszínre érkező rendőrök az agresszív férfit elfogták és előállították a Derecskei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A kismarjai lakos beismerő vallomást tett. A gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


 
IWIWFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Facebook kommentek

2017. március 2. csütörtök

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Húsleves

BBQ oldalas hagymás tört burgonyával, savanyúság

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántottszelet vegyes körettel

"C" menü:

Rakott káposzta

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


Bessenyei ltp. üzletsor

(Jenci konyhája helyén)

06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Scsí leves

Túrós csusza

"B" menü:

Zöldbableves

Sertéspörkölt tésztával

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Apróhirdetések INGYEN !

Legutóbbi hozzászólások

RSS
berettyohir.hu berettyohir.hu