Címlap Életmód Egészségpéntek Joghurtban az erő

Joghurtban az erő

Írta: Faar Ida   
2012. május 30. szerda, 11:16

altTej és tejtermékek. Mindannyian tudjuk: fogyasztásuk mindennapos kell hogy legyen, már ha figyelembe vesszük a régi szlogent, miszerint a tej „élet, erő, egészség”, és tudatosan gondoskodunk arról, hogy táplálkozásunk mindig kiegyensúlyozott, változatos, és teljes értékű legyen.

 

A savanyított tejtermékek története több ezer évvel ezelőtt kezdődött, amikor a frissen kifejt tej hűtés hiányában rövid idő alatt megsavanyodott – és ráébredtek, hogy az így keletkezett termék ugyanúgy fogyasztható, mint a tej, mi több eltarthatóság szempontjából még felül is múlja azt. A savanyított tejtermékek kedvező hatásaival már a népi gyógyítók is tisztában voltak, s széles körben alkalmazták a bőrproblémák kezelésétől, a másnaposság leküzdésén át, a lázas betegségek gyógyítására is. Az 1900-as évek elején egy orosz mikrobiológus, bizonyos Mecsnyikov- a hosszú élet titkát kutatva megállapította, hogy a tejsavkultúrák pozitív hatással vannak az egészségre. A bennük lévő „jó” baktériumok megakadályozzák a bélben a toxikus anyagokat termelő baktériumok elszaporodását, javítják az emésztést, és a táplálék felszívódását, erősítik az immunrendszert, emésztőrendszeri betegségek esetén kiegészítik a gyógyszeres terápiát, regenerálják a gyomrot, kiváló kalciumforrásként erősítik a csontokat, csökkentik a koleszterin szintet, és megakadályozzák a daganatos megbetegedések kialakulását. Az egészségtelen táplálkozás, a rosszul kialakított étkezési szokások, az antibiotikumok sokszor indokolatlan szedése – elpusztítja a bélrendszer természetes baktériumflóráját, aminek következtében káros baktériumok és gombák szaporodhatnak el – amelyek anyagcseretermékeikkel megterhelik a májat, gyengítik az immunrendszert, fáradékonyságot, emésztési zavarokat, bőrbetegségeket, allergiás reakciókat, candidiázist, hosszabb távon pedig vastagbélrákot okozva. Ezért fontos, hogy napi étrendünkbe mindenképpen iktassunk be valamilyen savanyított tejterméket – aludttejet, kefirt, joghurtot. De miképp is készül a joghurt? Első lépésként a pasztörizált tejet sovány tejporral gazdagítják, így megnövelik a tej protein-, vitamin-, és ásványi anyag- tartalmát. Ezután következik a homogenizáció-, ami javít az emészthetőségén. Majd 90-95 fokos hőmérsékleten pasztörizálva csírátlanítják, és 45 fokra hűtik vissza. Végül következik a joghurtkészítés legfontosabb mozzanata: amikor tejsavbaktériumokkal beoltják (gyártónként változhatnak az ehhez használatos baktériumtörzsek – így különböző ízű és állagú joghurtot kapnak), és két-három órán át állni hagyják – ez idő alatt a laktóz (tejcukor) jelentős része lebontódik (ezért fogyaszthatják a laktoz-intoleranciában szenvedők is).

A joghurt tartalmaz minden olyan tápanyagot, amire a szervezetnek szüksége lehet:

- fehérjét (olyan aminosavakat is, amelyek a dopamin és a noradrenalin termeléséhez nélkülözhetetlenek),
  (3,47 gramm/100 gramm)
- szénhidrátot,(4,66 gramm/ 100 gramm – natúr joghurt)
- zsiradékot, (3,25 gramm/ 100 gramm)
- vitaminokat (B-vitaminokat, nikotinsavat, folsavat, biotint),
- ásványi anyagokat (káliumot, nátriumot, kalciumot)

A joghurtoknak számtalan variációja van forgalomban: az egészen sűrű állagútól a krémesen át az ivójoghurtig, a zsírszegény változattól- a 10% zsírtartalmúig, a natúr joghurttól a gyümölcsjoghurtig (amire érdemes odafigyelni, hiszen sok hozzáadott cukrot, és színezőanyagokat tartalmazhat). Alacsony kalória-tartalma ( 61 kcal/100 gramm) miatt (csak a natúr változat), a fogyókúrázok egyik közkedvelt eledele lehet. A konyhában minden olyan étel habarásához alkalmas, amihez eddig tejfölt használtunk. A vele készült ételek könnyen emészthetőek. A joghurt megelőzi a hasmenést és a székrekedést, de ha már kialakult valamelyik, akkor segít a gyógyításában. Éhgyomorra a leghatásosabb. A joghurttal készült ételek hidegen is fogyaszthatók, hiszen hozzáadott zsiradékot nem tartalmaznak, a nyári melegben hűsítenek. Használhatjuk még arcpakolások alapanyagaként, csökkenti a bőrirritációt, regenerálja a szöveteket, hidratál. Készíthetünk belőle levest, mártást, salátaöntetet, rakott zöldségeket, mártogatóst, tortakrémeket, de idénygyümölcsökkel vagy télen lekvárral gazdagítva fagylaltot is. Érdemes kipróbálni azoknak is, akik eddig idegenkedtek a fogyasztásától, mert számos kedvező élettani hatása semmivel sem pótolható. Kísérletezzenek bátran! Íme néhány egyszerű  és gyors recept:

RECEPTEK JOGHURTTAL

JOGHURTOS HÚSLEVES GALUSKÁVAL
Hozzávalók: 60 dkg sárgarépa,30 dkg petrezselyemgyökér, 1 nagyobb karalábé, pici zeller, 2 burgonya, 20 dkg karfiol, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 kg csirkeaprólék, 3 evőkanál olaj, 5 dl natúr joghurt, 2 evőkanál liszt, őrölt bors, só ízlés szerint.  A galuskához: 2 tojás, 4 evőkanál Graham liszt
A megtisztított zöldségeket felkockázzuk, és az olajon pár percig pirítjuk. Felöntjük 5 liter vízzel, majd beletesszük az aprólékot. Sózzuk, borsozzuk. Ha a hús és a zöldségek megpuhultak, behabarjuk a joghurttal simára kevert liszttel, végül beleszaggatjuk a szokásos módon elkészített galuskát. Felforraljuk – tálaláskor megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel.

JOGHURTOS GYÜMÖLCSLEVES
Hozzávalók: 1 kg magozott meggy, 30 dkg piros ribizli, 20 dkg cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer), fahéj, citromhéj - ízlés szerint, 3 dl natúr joghurt, 1 evőkanál liszt, 1 tojássárgája, csipet só
A gyümölcsöket másfél liter vízben feltesszük főni – a sóval, cukorral, fahéjjal, citromhéjjal ízesítve kb. 20 percig forraljuk. A joghurtból a liszttel, tojássárgájával habarást készítünk – és folyamatos kevergetés mellett apránként a leveshez adagoljuk. Felforraljuk. Ha megfőtt lehűtjük. Jéghidegen a legfinomabb – akár fagylalttal (citrom és vanília fagyi illik hozzá) is tálalhatjuk.

SPENÓTOS MÁRTOGATÓS
Hozzávalók: 2 gerezd fokhagyma, olivaolaj, só, 50 dkg spenót, 3 dl natúr joghurt, 1 nagy fej vöröshagyma
A felaprított vöröshagymát és fokhagymát az olajon megpirítjuk. A spenótot megmossuk, és sós vízben pár percig forraljuk – leszűrjük. Turmixgépben a pirított hagymákkal, a joghurttal össze turmixszoljuk. Ízlés szerint sózzuk. Kiváló sültek mellé, vagy nyers zöldségekhez,de még a sós krékereket is „ megbolondítja”.

JOGHURTOS PADLIZSÁN
Hozzávalók: 3 db padlizsán, 6 dl natúr joghurt, zsályalevelek, 30 dkg reszelt sajt, só, bors, olívaolaj, citromlé
A megtisztított, meghámozott padlizsánokat 5 mm-es karikákra vágjuk, és egy előre kiolajozott tepsibe tesszük. Sózzuk, borsozzuk, olívaolajjal és citromlével meglocsoljuk, az összevagdalt zsályalevelekkel megszórjuk, és a sütőbe tesszük. negyedóra múlva rálocsoljuk a joghurtot, és meghintjük a reszelt sajttal. Addig sütjük, amíg a sajt rá nem pirul.

FOKHAGYMÁS SÜLT CSIRKECOMB JOGHURTTAL
Hozzávalók: 4 dl natúr joghurt, 10 fokhagymagerezd zúzva, só, 1 kávéskanál őrölt csípős paprika, 8 csirkecomb
A hozzávalókat előző este – a csirkecombok kivételével össze turmixszoljuk – leöntjük vele a csirkecombokat,és másnapig a hűtőbe téve állni hagyjuk. Másnap átöntjük egy tepsibe –és készre sütjük. Salátával tálaljuk.

JOGHURTOS VILLÁMTORTA
Hozzávalók: 4 dl natúr joghurt,3 dl tejszín, 2 csomag zselatin, 4 evőkanál cukor, többféle idénygyümölcs ízlés szerinti összetételben
A joghurtot a tejszínnel, a cukorral elkeverjük, beletesszük a zselatint, majd lassú tűzön folyamatosan kevergetve felforraljuk. A tűzről levéve beletesszük a felaprított gyümölcsöket, majd az egészet formába öntjük. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk.

EPERFAGYI
Hozzávalók: 60 dkg eper, 5 dl natúr joghurt, 3 dl tejszín, 6 evőkanál méz.
A megmosott félbevágott epret egy teflonsütőbe tesszük, leöntjük a mézzel, és karamellizáljuk. Kihűtjük, majd össze turmixszoljuk. Hozzáadjuk a tejszint és a joghurtot is, majd műanyag lezárható fedeles dobozokba öntjük és lefagyasztjuk. ( Ha van fagylaltgépünk abban készítjük el.)

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁN:  Faar Ida


 
IWIWFacebook

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Facebook kommentek

2017. március 3. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Karfiolleves csipetkével

Milánói sertésborda

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántottszelet vegyes körettel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


Bessenyei ltp. üzletsor

(Jenci konyhája helyén)

06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Karalábéleves

Sült oldalas rizzsel

"B" menü:

Zöldbableves

Sertéspörkölt tésztával

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Apróhirdetések INGYEN !

Legutóbbi hozzászólások

RSS
berettyohir.hu berettyohir.hu